Alumínium származékok és alumínium vegyületek

A kozmetikumokban leggyakrabban az alumínium sókat alkalmazzák pórusösszehúzó, verejtékcsökkentő, vérzéscsillapító tulajdonságuk miatt. Minél hatékonyabb készítményt szeretnénk használni, annál nagyobb az esélye, hogy a lehető legfelszívódóbb formában találjuk meg benne az alumíniumot, amely a bőrön keresztül felszívódva egyenesen a véráramba jut, ezáltal tudja mérgezni akár az egész szervezetet is. Ugyanis az alumínium származékok az egyik legsúlyosabban mérgező vegyületcsoport.

Elég, ha csak abba belegondolunk, hogy a 70-es évek közepe-vége táján, az összes közkonyhán betiltották az alumínium edények, és az alumínium evőeszközök használatát, mert bebizonyosodott, hogy az alumínium egy olyan reakcióképes anyag, hogy egy egyszerű leves megmelegítésétől alumínium részecskék kerülhetnek bele az ételbe, és mérgezést kaphat, aki eszik belőle. Befolyásolja a növekedési hormonok működését, fejlődési rendellenességeket okoz, gyengíti az immunrendszert és szabad gyököket képez a szervezetben.

A legveszélyesebben a dezodorok esetében hat, ugyanis megakadályozza a természetes kiválasztást és méregtelenítést azáltal, hogy blokkolja a verejtékmirigyek működését. Minél "huszunnégyórásabb" egy deo, annál garantáltabb a mérgező hatás. Gyakorlatilag pont a legkényesebb részen - a hónalji és a mellmirigyek közelében - blokkolódnak a természetes méregtelenítő folyamatok, aminek köszönhetően az eltávozni képtelen mérgek a környező mirigyekben rakódnak lenne, amely kiváló táptalaja lehet bármilyen rákos folyamat kifejlődésének. Érdekes statisztikai adat, hogy az alumíniumos dezodorok elterjedésével egy időben nőtt meg ugrásszerűen az emlőrákosok száma világszerte. Eleinte az emlőrákot a hormonális működések zavarával és a klimaxszal hozták összefüggésbe, és női betegségnek tartották. Ma már sajnos minden negyedik mellrákos beteg férfi, ami cáfolja ezt a tézist. Sajnos amióta a férfiak körében is teret hódított a napi szintű dezodorálás a hatékony marketing jóvoltából - "férfiasan tökéletes", "nem ígéret, bizonyíték", "hódító érzés" - azóta egyre több az emlődaganatosok száma köztük is. Az előrejelzések szerint pár éven belül a női-férfi mellrákos arány kiegyenlítődik.

 

A készítmények címkéjén (INCI-jén -->ingredients) ezeket a leggyakrabban használt mérgező vegyületeket keresd:

  • Aluminium Zirconium Tetrachlorohydrex Gly
  • Aluminium Chlorohydrate
  • Ammonium alum
  • Aluminium Chlorohydrex Pg
  • Aluminium Fluoride
  • Alumina
  • Aluminium Silicate
  • Alumínium Zirkónium - Tri-, Tetra-, Penta-, Octachlorohydrate

 

Miben találhatóak alumínium vegyületek- és származékai?

 

  • dezodorokban
  • izzadás gátlókban
  • borotválkozás utáni készítményekben
  • arckrémekben
  • napozószerekben (nem káros, ha olyan szemcseméretben van jelen, ami nem tömíti el a pórusokat, csak fizikai védelmet biztosít az UV sugarakkal szemben, visszatükrözi azokat)
  • babaápolási készítményekben

 

Forrás: http://antalvali.com/files/pdf/18-legkockazatosabb-vegyuletcsoport.pdf?getpdf=1

Facebook
Idézet

"Az indiánok másképp élnek a világban. Menedéküket élő fák alkotják, s csak annyit vesznek el a természettől, amennyire szükségük van, aztán továbbmennek, és hagyják, hogy a föld magához térjen."

Celia Rees

 

 

 

Elérhetőség